Friday, November 6, 2026

Top 5 This Week

Related Posts

Meghalt a Beverly Hills sztárja

Elhunyt Kimmarie Johnson színésznő és egykori szépségkirálynő. A korábbi Miss Pennsylvania 50 éves korában, november 4-én, szerdán hunyt el Los Angelesben. Halálhírét unokahúga, Rhonda Scott erősítette meg a TMZ hírportálnak, közölve, hogy a színésznő szíve békés körülmények között állt le. Johnson 1976-ban született Pittsburghben. Karrierje kezdetén légiutas-kísérőként dolgozott, majd egy modellügynökség fedezte fel. Modellként olyan neves márkákkal dolgozott együtt, mint a Vidal Sassoon, az Oscar de la Renta és a Benetton. Bár korábban nem volt tapasztalata szépségversenyeken, 1992-ben elnyerte a Miss Pennsylvania címet, egy évvel később pedig képviselte államát a Miss USA versenyen. 1996-ban költözött Los Angelesbe, hogy a szórakoztatóiparban építsen karriert. Színészi debütálása 1998-ban volt a „Beverly Hills, 90210” című sorozat kilencedik évadában, ahol Jane karakterét alakította. Két évvel később szerepelt a „VIP – A testőrök” című sorozatban, majd 2000-ben kapta meg egyik legismertebb szerepét a „Dude, Where’s My Car?” (Hé, haver, hol a kocsim?) című vígjátékban, amelyben Ashton Kutcher és Seann William Scott oldalán tűnt fel. Pályafutása során számos független produkcióban is szerepelt, köztük a „Shadow Fury”, a „Gang Warz”, a „Break A Leg” és a „The Summer of Massacre” című filmekben. A színészet mellett az üzleti életben is kipróbálta magát: 2011-ben saját bőrápolási márkát alapított „SkinGlow by Kimmarie” néven.

Article source: Magyar Hirlap | Image credit: Magyar Hirlap

Follow us on Instagram: @news.tringlobe
Follow WhatsApp channel: Tringlobe Media WhatsApp Channel
Join a WhatsApp group: Join Hungary WhatsApp group

Follow our Whatsapp channel
Like and follow us on Facebook
News Desk
News Desk
News Desk is the editorial publishing account for Tringlobe Media News, covering breaking news, public affairs, entertainment, community developments and regional stories across Trinidad and Tobago, the Caribbean and internationally.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Popular Articles

Click to listen highlighted text!