Saturday, November 7, 2026

Top 5 This Week

Related Posts

Házi őrizetben Santiago Peña a hatalmas bankcsőd után

A paraguayi szenátus alkotmányos vádemelési eljárás keretében eltávolította hivatalából Santiago Peña elnököt, akit ezt követően házi őrizetbe helyeztek. A döntés hátterében az Ueno Bank összeomlása áll, amely miatt az ország lakosságának több mint fele elveszítette hozzáférését a bankszámláihoz és megtakarításaihoz. A politikus pénteken, percekkel azután került őrizetbe, hogy a törvényhozás – saját pártjának támogatásával – egyhangúlag megszavazta a leváltását. Bár Peña csütörtökön felajánlotta lemondását, a szenátus a vádemelést választotta, amellyel az elnök elveszítette mentelmi jogát is. A 45 tagú testület 44 szavazattal döntött a menesztés mellett. A vádak szerint Peña hivatali kötelességszegést követett el, összeférhetetlenség állt fenn az esetében, manipulálta a felügyeleti szerveket, hűtlenül kezelte a nyugdíjalapokat, és részt vett a jegybankot is érintő intézményi eltussolásban. A politikus, aki tavalyig részvényese volt a bankot tulajdonló vállalatnak, minden szabálytalanságot tagad. Védőügyvédje, Ricardo Preda a BBC beszámolója szerint „meggondolatlan vádaskodásnak”, valamint „felelőtlen és opportunista” lépésnek nevezte az eljárást. Silvia Margarita González Vester ügyész tájékoztatása szerint az exelnököt hűtlen kezelés, befolyással üzérkedés és sikkasztás gyanújával hallgatják ki. Az Ueno Bank összeomlása nyomán a paraguayi jegybank zárolta a számlákat, ami becslések szerint mintegy hárommillió betétest érint. A kialakult válság országszerte zavargásokat váltott ki; Asunciónban ezrek vonultak utcára, a rendőrség pedig könnygázt és vízágyút vetett be a tüntetők ellen. Az elnöki tisztséget a korábbi alelnök, Pedro Alliana vette át, aki 2028-ig tölti be a pozíciót. Alliana ígéretet tett arra, hogy a pénzügyi összeomlás által érintett lakosság teljes kártérítést kap. Rafael Filizzola szenátor az esetet „demokratikus történelmünk legnagyobb korrupciós botrányának” nevezte, amely szerinte súlyos csapást mért az állam hitelességére és nemzetközi megítélésére. Santiago Peña a lemondását bejelentő videóüzenetében hangsúlyozta, hogy soha nem állt szándékában elárulni a választók bizalmát, és célja a lakosság lelki békéjének biztosítása volt.

Article source: Magyar Hirlap | Image credit: Magyar Hirlap

Follow us on Instagram: @news.tringlobe
Follow WhatsApp channel: Tringlobe Media WhatsApp Channel
Join a WhatsApp group: Join Hungary WhatsApp group

Follow our Whatsapp channel
Like and follow us on Facebook
News Desk
News Desk
News Desk is the editorial publishing account for Tringlobe Media News, covering breaking news, public affairs, entertainment, community developments and regional stories across Trinidad and Tobago, the Caribbean and internationally.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Popular Articles

Click to listen highlighted text!